A következő bejegyzés,abból a szomorú apropóból született, miszerint Cipő, a Republic együttes frontembere eltávozott, Elszállt a kismadár...
Szeretném ezáltal is kifejezni az együttes, és a munkásságuk iránt érzett tiszteletemet, így ragadom meg az alkalmat, ehhez készítettem egy kis apróságot.
Sosem tagadtam, hogy az "alkotásaim" nem csak az értékesítés, hanem saját magam szórakoztatása miatt születnek, és valószínű hogy tovább bővítem még a Republic-os kollekciót.
Amit ezúttal, nem kereskedelmi forgalomra szánok.
A legkisebb (méretű) Republic rajongó:
A sálat kézzel hímeztem, és a szemmértékemen kívül, mást nem használtam hozzá. Ez miatt persze, nem lett tökéletes, az eredetihez képest.
A fotózáshoz, a korábban készített mellényt, a stílusa, és a színei miatt választottam.
Az együttesben,az "X" faktort az első perctől kezdve nem kell keresni, hiszen bemutatták már párszor, hogy Ők maguk az "X" faktor, tetőtől, talpig.
Én személy szerint, a tini koromban, az együttessel váltott leveleikkel, a Tőlük kapott ajándékokkal, nagy becsben tartott tiszteletjeggyel, a koncerten dedikált Republic pólómmal, a koncertjeiken átélt önfeledt bulizással, a hangszálakat nem kímélő "éneklés" élményével, és minden más élménnyel amit rajtuk keresztül érezhetünk át, "gazdagodtam".
Nem is fűznék hozzá mást, mint hogy:
Nyugodj békében Cipő!
Szép volt Republic!
Vissza!
Vissza!!
Vissza!!!