Barbietrend

Címkék

">

Dr. Majdnemszöszi

2013.10.01. 17:04

szerző: Barbietrend

Azzal kezdeném a mai posztolást, hogy ígéretet teszek, arra vonatkozóan, hogy a következő babaruhát nem az alábbi meglévő anyagomból fogom készíteni. :)

Pedig még mindig lenne ötletem, az anyag felhasználásra, a finomsága, és a színe, mintája  adja a lehetőségeket a fejembe.

Amikor elgondoltam hogy kosztümöt varrok, és ebből az anyagból, akkor már tudtam azt is, hogy mi lesz a neve az elkészült modellnek.

A Szőke Barbie modellre terveztem, és így lett volna a " Dr.Szöszi " az elkészült termék neve.

Viszont mikor elkészültem vele, meggondoltam magam, mivel szegény babának az eredeti gazdái túlságosan punk-osították a haját, és olyan ágrólszakadtnak tűnt a ruhához képest, hogy végül is a barna hajú (Teresa) lett a modell a fotózáshoz.

...így lett a név: "Dr.Majdnemszöszi"

A kosztüm készítésénél időt, és energiát nem kímélve törekedtem az élethűségre.

A szoknya lépéshasítékkal teszi kényelmessé a használatát, és háta derékrészén apró patenttal záródik.

A blézer 3/4-es ujjhosszúsággal, és kihajtós gallérral készült, valódinak tűnő álzsebek teszik még élethűbbé.

SAM_1740.JPG

A kosztümről, további képek a Barbietrend facebook oldalán tekinthetők meg.

Várok mindenkit ott is sok-sok szeretettel!

Címkék: Barbie Varrás Barbie ruha Kosztüm

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://barbietrend.blog.hu/api/trackback/id/tr205545232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

violababa 2013.10.05. 11:11:20

Haj, haj, micsoda érzéseket keltett bennem ez a ruha! El sem merem mondani, mert 18-as karikás lenne...:) Azért nagyjából megpróbálom körbeírni. Szóval, nagyon jól néz ki. Megvan a hangulata, talán a pöttyös anyag miatt még mindig a rockabilly-korszakból valónak tűnik. Ahogy nézegettem, ízlelgettem, az agyamban egy kreatív láncreakciót indított el.:) Felsejlett bennem egy pár finom fehér horgolt kiskesztyű, ugyanolyan válltasival és netán egy hozzávaló fehér horgolt kalappal... És amitől majdnem elaléltam: még lehetne egy horggolt csipkeesernyőt is kiegészítőként mellé rakni. Tudod, elméletben én is nagyon tudok.:) Mindent az agyban, semmit a kézzel.:))) De nagyon élvezem, hogy a Te alkotásaid ilyen agymozgásra késztetnek.:) Köszi.:)

Barbietrend 2013.10.06. 10:06:25

@violababa:
Ez az elképzelt csipke kollekció tényleg fantasztikus ötlet!
Horgolt esernyőre már én is szőttem a terveimet, még az elkészült menyasszonyi ruha kiegészítőjeként.Viszont mivel elég maximalista vagyok, az esernyőt szeretném összecsukhatóra készíteni.Ehhez pedig nem elég csak horgolni tudni.Viszont így kellő nagy a kihívás benne, tehát érdekel a dolog. :)
Imádom a gondolatot is, hogy a bemutatott dolgaim megmozgatják a fantáziádat, vagy bárkiét aki meglátogat!
Ez a kreatív fantázia, és Nálad is nagyon működik!Legyél büszke rá, hiszen erre nem mindenki képes, még ha nem is valósítod meg a terveidet.
süti beállítások módosítása