Barbietrend

Címkék

">

A következő bemutatásra kerülő ruha is, az előző ruhához hasonlóan, nem saját tervek alapján készült.

Azt hiszem, úgy készíteni egy ruhát, amiről csak egy jól beállított fotó áll rendelkezésre, elég nagy kihívás.

Igen én ezt szeretem benne.

Ezzel a  "technikával" varrtam már saját részre kabátot, de gondoljunk csak a fodrásznak mutatott fotóra,  modelleknek készített hajkölteményekre.

:D

A fotón nem látható részletekre, a kidolgozásra, és az apró trükkökre nincs leírás.

Azt mind fejben kell kidolgozni. Akárcsak a szükséges szabásmintát, milliméterpapíron, vonalzóval, és igen nagy türelemmel.

A végeredményt mindig, a szükséges összetevők összhangja adja.

Az alapanyagot, egy kedves vásárlómtól kaptam, és első tapintásra , az volt a véleményem hogy ebből ezt nem lehetséges elkészíteni.

Aztán mégiscsak nekirugaszkodtam.
Az anyaggal kapcsolatban, még mindig az a véleményem, hogy nem igazán ehhez alkalmas, hiszen kicsit merev a felülete, viszont talán pont ezért volt könnyebb dolgozni vele, mint egy selyemszaténnal, amiből eredetileg szerettem volna megvarrni a ruhát.

A szabásmintát még biztos hogy fogom használni, hiszen úgy gondolom hogy nagy fantázia van ezekben a szabásvonalakban.

Ha már szabásvonalaknál tartok, akkor itt említeném meg, hogy 7 részből szabott a ruha. ami a karcsú derékméretek miatt kissé merész vállalkozás, szerintem.

SAM_1847.JPG

SAM_1849.JPG

További képek, a fotóra kattintva tekinthetők meg, a Barbietrend facebook oldalán.

Címkék: Barbie Varrás Barbie ruha Estélyi ruha

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://barbietrend.blog.hu/api/trackback/id/tr155601579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

violababa 2013.10.29. 22:33:21

Tyűha!:) Már a csokibarna ruhát is elképzeltem magamnak, vagyis magamon, és természetesen ezt is. Azt hiszem, ha bálba mennék benne, minden fickó szeme rajtam cikázna. Pedig alapjáratban "átlátszó" vagyok a számukra...:)És ugyanezt gondolom a barnáról is. Nem igazság: miért mindig csak Barbienak vannak ilyen cuccai?!:))

violababa 2013.10.29. 22:40:58

Annyira ámultam és bámultam és álmodoztam az előbb, hogy elfelejtettem azt megemlíteni, hogy tényleg precíz munka kell sok odafigyeléssel, pontossággal ilyet elkészíteni emberi méretben is, nemhogy barbienagyságban!!! Minden elismerésem!:)

Barbietrend 2013.10.31. 18:23:42

Drága Violababa!

Nagyon aranyos vagy, hogy ilyen kedves szavakkal illeted a bejegyzéseimet!
Nagyon örülök annak is, hogy álmodozásra csábítanak.
Barbie már csak ilyen: szupertestű, és örök fiatal.
Azért ha az idomait nem is irigylem, de a kortalanságát igen.
Az átlátszóságra van tutti megoldás. :) Átlátszó ruha. :)
Biztos vagyok benne, hogy egy csini ruhában rád is tapadnak a tekintetek!Csak tessék észrevenni! ;)

violababa 2013.11.01. 11:29:50

Átlátszló ruha? Hm... Jó, hogy mondod: hisz van is ilyenem. Csak még soha nem volt rajtam...:)
süti beállítások módosítása