Pár szerencsés :) , a blogon kívül is követheti a kezem munkájának termékeit.
Közéjük tartoznak a rokonságba levő gyerekek,abból is a Lányok, akik időnként kapnak pár személyre szabott Barbie babák számára készített mütyürt.
Amire éppen gondolok az nem is mütyür.
Történt,hogy egyik látogatásuk során meglátták a kanapét,amit a fotózáshoz készítettem,még valamikor, mikor belekezdtem ebbe a babaruha, és egyebet gyártó tevékenységbe.
Az nagy tetszést váltott ki a Kis-Nagy Közönségnél.
Akkor már tudtam ,hogy majd valamikor készítek Nekik, valami hasonlót, és jött a ragyogó alkalom, a Karácsony.
Mivel ketten vannak, Tesók, ezért dupla kellett mindenből. Ami már maradék anyagból nem igazán hozható ki,ezért mindent be kellett hozzá újonnan szerezni.
Az ágy, egy multifunkciós, hiper-szuper, ágyneműtartós, kihúzható, ággyá alakítható kanapé, Hello-Kittys mintás, baba bútordarab lett. A készítéséről később....
Ahhoz, akkor már hogy az ágy funkcióját is teljes egészében használni tudják,varrtam egy-egy igen tündéri Ágyneműgarnitúrát, párnával, paplannal, lepedővel.
Vatelinnel töltöttem, és belül, a varrásszélességéhez kézzel rögzítettem végig, hogy mosásnál ne mozdulhasson el.
Az anyag mintája, vár tornyából kihajolós, felhőkön álmodozós, Hercegnős.
Igazi Kiscsajos.
Most ezek a maradék anyagból készült szettek, de még biztos fogok ilyet,vagy még más hasonló mintásból készített ágyneműt gyártani.
...akkor irány-----Aludni!