Barbietrend

Címkék

">

Tilda Valentína

2013.08.04. 19:42

szerző: Barbietrend

Hogy ki is Tilda Valentína? ...és hogy került ide?

Hát, Tilda baba, a Barbie lányok hosszúvégtagú Barátnője, aki jellemzően hangulat kifejezésre szolgál.

Az én első Tilda babám, mi mást is hivatott képviselni, mint a Szerelmet, mely az érzelmeink közül a legszebb, a legmelengetőbb, és legvágyottabb.

A babaruhák, és a kiegészítők készítésénél sokszor azt éreztem, hogy kevés, a hangulat kifejezésére, talán mert Barbie olyan tökéletes, talán túlságosan is, és pont az a tökéletlenség hiányzik olykor belőle, ami igazán kifejezővé tesz mindent.

Ennek függvényében  próbát tettem, és ebből született meg az alábbi baba.

Valószínű hogy nem fogok áttérni a babák tömeges gyártására, de ennyi kitérő talán belefér a Barbie ruha projektek közé.

A természetességhez közel álló lenvászonból készítettem a testét, és jópár Barbie ruhához használt pöttyös pamutpuplinból a ruháját.

A szoknya levehető, és a puplin kapott egy tüll réteget,ami a könnyedséget hivatott képviselni.

Szaténból készített szívvel a kezében, kifejezi azt az érzést, amit a szerelem során, a szívből jövő pozitív hangulat áraszt.

A Romantikus hangulatfokozásért került a nyakára, szaténszalaggal, a kézzel készített szaténrózsa is.

Tilda Valentína, tele Szívvel, Lélekkel! :

SAM_1493.JPG

Címkék: Varrás Tilda baba

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://barbietrend.blog.hu/api/trackback/id/tr955445089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

violababa 2013.08.07. 21:55:10

Isten hozta Tilda Valentínát a Zia-féle Babavilágban!:) Miért szőke? Bár kétségtelen: a szőke haj nagyon jól passzol a piros ruhához és szívhez.
Ugyes vagy, ezt ismételten meg kell állapítanom.:) Én a helyedben egy Tóni Valentint is készítenék... (Mondjuk az ő kezében lehetne a "Kiss me" feliratos béka...:))
süti beállítások módosítása